Ebbe a klubba nyugodtan elengedheted az asszonyt
Korcsoport: bármely
2021-06-06

Azt, hogy az anyukáknak is milyen nagyon kell a töltődés, nem kell hosszan bizonygatnom. A pandémia időszaka után a Hősök terén emelhetnénk is egy szobrot az anyáknak, de inkább mesélek egy igazán pozitív és előremutató kezdeményezésről.

Két fantasztikus anyuka létrehozta a Power Mom Club online edukációs weboldalt, amely hiánypótló szolgáltatásokkal éri el a gyermekükkel otthon maradó édesanyákat. A powermamik a saját időbeosztásuk szerint hasznosan és tartalmasan tölthetik el szabadidejüket, miközben önmagukat is fejlesztik és kikapcsolódnak. A Club több mint 30 különböző témájú online kurzussal, hozzájuk kapcsoltan a szakmájuk iránt elkötelezett szakértővel karöltve indult el és jelenleg közel 50 órányi anyaggal kínálnak fejlesztési és szórakozási lehetőséget a mamiknak és gyermekeiknek.

 

Minden szakértő pontosan tudja, hogy az anyáknak időt kell szakítaniuk magukra, pihenni, töltődni, nem csak mindig a gyermekkel foglalkozni, az ő életének megfelelni és mindeközben utolsó helyre helyezni saját magukat. A kimerült és a hosszú hónapokra a négy fal közé szorult édesanyák idővel fásulttá válnak, beszűkülnek, és bizonyos súlyosabb esetekben a depresszió jelei is megjelenhetnek. A Power Mom Club arra szeretné ösztönözni az édesanyákat, hogy kezdjenek el magukkal foglalkozni, teremtsenek saját maguk számára is naponta egy kis énidőt. (Boldog anyuka - boldog babuka! - milyen igaz ez a mondás!) Ennek érdekében jött létre a folyamatosan bővülő facebook csoportjuk is, ahol többnyire anyákat érintő témákat beszélnek meg, egy kis humorral fűszerezve.


A Club weboldalán található tanfolyamok különböző időtartamúak és úgy állították össze a Club alapítói, hogy időben beleférhessen az anyukák életébe. Témaköröket tekintve van itt minden, ami szem szájnak ingere: az otthoni szépségápolástól kezdve az egészségmegőrzésen, mozgáson keresztül, a pszichológiai témákon, a lexikai tudásunkat gyarapító ismeretterjesztő kisfilmeken, gyermekneveléssel kapcsolatos előadásokon túl még a munkába visszatérő anyukákon is igyekeznek segíteni. A workshopokat annyiszor nézhetik meg, ahányszor szeretnék, és ha megzavarná őket valami vagy valaki, akkor a rendszer onnan folytatja az oktatást, ahol abbahagyták.


„A Clubot azért hoztuk létre, mert éreztük, hogy többre vágyunk. Imádjuk a gyerekeinket, de fontosnak tartjuk, hogy ne szűnjünk meg létezni, mint Nő, mint folyamatosan fejlődni vágyó nő. A kurzusok tematikáit úgy állítottuk össze, hogy mind testi, lelki és szellemi
síkon egyszerre tudjanak fejlődni az anyák” – mondta Hirsch Zsanett, a Power Mom Club egyik alapítója.

 

„Olyan hiteles és szakmájuk iránt elkötelezett szakértői csapat áll a Club mögött, akiknek a szavait isszuk és akik sokkal színesebbé és gazdagabbá tudják tenni az életünket! Ez egy olyan szuper közösség, ahol a powermamik egymást segítik, ahol együtt, közösen fejlődhetünk és így egy sokkal kiegyensúlyozottabb, boldog énünket fordíthatjuk a világ felé” – tette hozzá Nébald Alexandra, a Power Mom Club másik alapító tagja.


Természetesen a Power Mom Club anyukái gondoltak a gyerekekre is. A jelenlegi tanfolyamok között minden gyermek megtalálhatja érdeklődésének megfelelő témakört, ugyanis van itt balett, gyerekjóga, thai box, angol nyelvű foglalkozás, izgő-mozgó torna, agytorna stb., ezzel is támogatva, hogy az anyukák kicsit megszusszanhassanak.

 

A Power Mom Club igyekszik a nőkön anyagilag is segíteni, ezért minden megvásárolt előfizetés után 1.000 Ft-ot a Női Egészségért Alapítvány részére utalnak el. Ezzel is az anyák közötti összefogást hirdetik és közösen küzdenek a meddőség vezető okaként számontartott betegség, az endometriózis ellen. Valamint jelképesen örökbefogadták a hajdúböszörményi Katica Családok Átmeneti Otthonát és részükre folyamatosan szerveznek ruha, babakelengye és tartós élelmiszergyűjtést is.

 

A klub lényege, hogy egy vagy most akár három havi tagsági díjért cserébe a jógától a sminkelésig mindenféle tanfolyamot kipróbálhat a párod, ráadásul online, vagyis akár az altatási idő után vagy hajnalban, pont akkor és pont úgy, ahogy neki jó. De a gyerekek sem maradnak workshopok nélkül, őket is lefoglalja majd egy-egy izgalmas foglalkozás.