Tippek egy modern gyerekszoba berendezéséhez
Korcsoport: 6 év felett
2019-09-01

Boncz Pétertől, a Praktiker szakértőjétől kértem tanácsot azzal kapcsolatban, miként lehet a korral változó igényeknek megfelelően berendezni egy gyerekszobát.

Megnyugtató színek
A színek alapjaiban határozzák meg a gyerekszoba hangulatát. Klisék (rózsaszín, babakék) helyett legjobb a semleges, világos bézs, hiszen a játékok és használati tárgyak úgyis erőteljes színkavalkádot hoznak majd a térbe. Kisebb gyerekek nagyon szeretik a táblafestéket, amire krétával tudnak rajzolni, illetve a mágnesfestéket, amire fémtárgyak tapadnak. Ezek a felületek még több játékosságot csempésznek a helyiségbe, és legalább a többi fal tiszta marad. A többi felületre mosható, dörzsölhető festéket vegyünk, így egy-egy balul sikerült akció után is tisztán tarthatjuk a falakat.  

 

Bútort hosszú távra
A gyerekszoba évekre meghatározó eleme lehet a bútor, amely könnyedén átalakítható és kevés helyen több funkciót is ellát. A legtöbb szülő több korosztályt is kielégítő alapdarabokat keres, amik évtizedeken keresztül szolgálják ki a gyermekek igényeit. Így akár kamaszkorban is elkerülhető egy nagyobb beruházás. Ilyenek az íróasztallal kombinált polcok, a sok tárolóhellyel ellátott íróasztalok, de léteznek multimédiás bútorok is, amiken telefontöltőt és egyéb technikai csatlakozókat is találhatunk. Minél komplexebb egy bútor, annál könnyebb rendet tartani benne. Fontos a tisztíthatóság: kezelést igénylő nemesfák helyett szappanos vízzel átmosható bútorokat keressünk!

 

Tanulásra ösztönző írósarok
Sok gyerek szeret saját íróasztala helyett más helyet választani a leckeíráshoz, mert nem elég inspiráló a tanulósarok. Válasszunk sok tárolóval ellátott íróasztalt, amin lassabban alakul ki a koncentrációt gyengítő káosz. Figyeljünk a helyes világításra, és a kényelemre. Egy jó szék hosszú ideig szolgálhat egy gyermeket. Legyen ergonomikus kialakítású, megfelelő nyak és deréktámasszal szerelt. Az állítható fej- és háttámlának köszönhetően mindig a korhoz igazíthatjuk.

 

Funkcionális terek
Érdemes a tanulósarkot elválasztani a pihenésre szánt tértől, ezt legkönnyebben állópolccal tehetjük meg, ami mindkét oldalról látványos és tele lehet pakolni. A kamaszok körében nagy divat a multimédiás relaxációs fotel, amiben hátradőlve letöltött zenét lehet hallgatni, de a kényelmes lazulásra a babzsákok is kiválóak. Segít a rendszerezésben és a szoba hangulatos, vidám színfoltja lehet a magasságmérővel kombinált, ceruza formájú állófogas. Falmatricákkal is kijelölhetünk funkcionális határokat. Ezek a modern, tapétához hasonlatos, nagyméretű matricák új hangulatot adnak a gyerekszobának, könnyedén méretre vághatók és lecserélhetők. Akár tükörként is funkcionálhatnak, növelve a térérzetet.