Hallom. Nem kell kiabálni!
Korcsoport: bármely
2021-09-20

Nemcsak a gyerekeink, de a felmenőink egészségére is oda kell figyelnünk! Az idősebbek ritkán vallják be, ha romlik a hallásuk, ilyenkor a család is sokat tehet azért, hogy az illető ne szigetelődjön el. 

A hallássegítő eszközök elfogadottsága a társadalomban még mindig nem megfelelő, pedig a viselőjének sokat javít életminőségén. Ezt már olyan ikonikus cégek is felismerték, mint az American Girl játékgyártó, amely 1986. óta 32 millió babát adott el, köztük főleg olyan figurákat, amelyek az emberek sokszínűségét hirdetik, vagy arra tanítják a gyerekeket, hogy egy-egy történelmi korban milyen volt a nők helyzete. A márka egyik legújabb kedvence, Joss, hallássegítő készüléket visel, ezzel is ösztönözve a hallásvesztéshez kapcsolódó stigmák eltűntetését a gyerekek körében.

 

Veszélyesebb az élet, ha nem hallunk jól

Felgyorsult világunkban a megnövekedett járműforgalom következtében az autóvezetés és a gyalogosközlekedés egyaránt maximális odafigyelést igényel. Hogy megelőzzük a baleseteket az utakon, pontosan kell hallanunk, milyen irányból jönnek a járművek. Ahhoz, hogy a hang irányát meg tudjunk állapítani, működnie kell az úgynevezett térbeli hallásunknak. Ennek alapvető feltétele pedig az, hogy mindkét fülünkkel tökéletesen jól halljunk, hisz az így észlelt hang az, ami meghatározza térbeli érzékelésünket.

Ám nemcsak a kisebb-nagyobb balesetek elkerülése miatt lenne fontos a hallásproblémákat időben kezelni. „Tapasztalatom szerint azok a hallásveszteséggel élő emberek, akik nem kezeltetik problémájukat, idővel elzárkóznak a külvilágtól, befelé fordulóvá válnak. Ennek oka, hogy nem értik meg pontosan, mit mondanak nekik, és kényelmetlennek érzik, hogy gyakran vissza kell kérdezniük. Sokszor előfordul, hogy nem csupán környezetük előtt szégyellik a dolgot, de még maguknak sem merik bevallani, hogy valóban baj van” – mondja Dr Karosi Tamás, osztályvezető főorvos, egyetemi docens.

 

A környezet felelőssége is

A halláscsökkenés általában lassan és fokozatosan jelentkezik, így egy megszokott állapottá válik, sokan csak legyintenek a változásokra, ami nagyon veszélyes lehet és hallásvesztéshez is vezethet. Ha valaki túl sokat vár, akkor lehet, hogy már késő lesz, és a legmodernebb hallókészülékkel sem tudnak majd segíteni rajta. Ezért fontos, hogy a családtagok, barátok is jelezzék, ha valakinél észreveszik, hogy a megszokottól eltérően reagál a beszédre vagy megváltozik az ő beszéde. Ilyenkor meg kell értetni az illetővel, hogy a hallásvizsgálat éppen olyan fontos, mint az évenkénti tüdőszűrés vagy fogorvosi ellenőrzés. Ráadásul nincs is ok a vizsgálatok halogatására, hiszen a helyi kórházak és szakrendelők mellett már az ország egész területén találhatók professzionális hallásközpontok, ahol bárki részt vehet ingyenes és teljes körű hallásvizsgálaton, a technológia pedig már ott tart, hogy a mai hallókészülékek kiválóan szolgálják ki az érintettek minden igényét: sokkal természetesebb a hallás élménye, továbbá ezek az eszközök már hatékonyan ki tudják szűrni a környezeti zajokat, segítve ezzel a jobb beszédértést is.

A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően már elérhető a lítiumion-akkumulátor felhasználásán alapuló technológia is, amivel nem kell elemek százait elhasználni évente. Sőt, a legmodernebb hallókészülékek párosíthatóak okoseszközökkel (pl. telefon, tv) és kihangosítóként is használhatóak, amivel a fiatalabb generáció is motiválható arra, hogy egy ilyen cool kütyüvel javítson az életminőségén.

 

Fontos a tájékozottság

A megfelelő hallókészülék kiválasztása kiemelten fontos, hisz egy öt-hat évre szóló komoly döntésről beszélünk, így érdemes akár több márka készülékeit is kipróbálni. Az úgynevezett próbahordás egy remek lehetőség, mert a hallókészüléket ott a legjobb kipróbálni, ahol azt valóban használni fogják: otthoni, munkahelyi környezetben vagy baráti társaságban. „Nem is lehet szakmailag megalapozott, felelős döntést hozni enélkül, hiszen minden hallókészüléknek van egy optimális hozzászokási ideje” - mondja Dr Tibold Eszter, az Amplifon audiológus szakorvosa.

 

Türelmes kommunikáció

Ha a környezetünkben valaki hallókészüléket kezd viselni, legyünk vele türelmesek, hiszen fárasztó megszokni az új helyzetet, amiben hirtelen zajos lesz a világ, rég nem hallott hangok kerülnek elő újra, és még a legfejlettebb digitális technikával ellátott készülékek sem képesek tökéletessé varázsolni a szövegértést. Próbáljuk segíteni a társalgást a következőkkel:

– Igyekezzünk kiszűrni a háttérzajokat (étteremben például csendesebb részre üljünk, hangszóró, televízió, nagyobb, hangos csoport ne legyen a közelben).
– Beszéljünk érthetően, tisztán, testbeszéddel kísérve a mondanivalónkat, illetve igyekezzünk mindig úgy állni, hogy látni lehessen a szánkat. (Mindenki használja a szájról olvasást, de hallássérült embernek ez az egyik legnagyobb segítség.)
– Ne kiabáljunk, ne beszéljünk természetellenesen lassan! Ezek inkább sértőek, ugyanakkor nem segítik a szövegértést, hiszen a beszéd természetes ritmusa is fontos ahhoz, hogy jól értsük a másik mondanivalóját.
– Ha visszakérdez, próbáljuk mondanivalónkat újra fogalmazni, más szavakkal elmondani, ugyanis egyes hangok (pl. a halk és magas ’s’ betű) és az ezeket tartalmazó szavak nehezebben érthetők.

 

Ha úgy érzed, hogy valakinek a környezetedben romlik a beszédértése, a halk beszédet nem érti, az erős hangok viszont túlzottan zavaróak számára, hívd ezt a számot szakértői segítségért: 06-1-350-60-70