Ekkor kell elkezdeni a szexuális felvilágosítást
Korcsoport: 36-72 hónap
2016-08-05
A gyermekek serdülése jelentősen előrébb tolódott, emellett a felgyorsult világunk a gólyamese átértelmezését is megköveteli a szülőktől, ezért már az óvodában kellene kezdeni a szexuális felvilágosítást.
Az idősebb és a középkorú generációk számára szinte elképzelhetetlen annak a ténynek az elfogadása, hogy a gyermekek egészséges szexuális nevelését már az óvodában el kell kezdeniük a szülőknek, nagyszülőknek és az óvodapedagógusoknak. Pláne abszurdumnak érzik, hogy mindehhez még akár pszichológus, szociálpedagógus és orvos bevonása is szükséges lehet.

A gyermekek serdülése jelentősen előrébb tolódott, az elmúlt 20 év alatt a lányok nemi érése 3-4 évvel korábbra tevődött, a fiúké is csak alig 2 évvel marad el a lányoké mögött. A nemi érés jelei, a mellnövekedés, a nemi szőrzet megjelenése lányoknál ma már 8-9 éves korban megtörténhet. Korai nemi érésről akkor beszélünk, ha a változások a lányok 8 éves, vagy a fiúk 10 éves kora előtt beindulnak. A korai pubertás okát a hormonális rendszer módosulása okozza, a megnövekedett ösztrogénszint és androgén-termelődés.

„A kamaszodás éveiben a fiatalnak tisztában kell lennie mi történik vele a testében, ezt viszont már iskolaérett korban, de serdülés előtt mindenképpen tudatosítani kell benne. Az már kevésbé lényeges, hogy hol, lehet az óvodában, iskolában vagy otthoni környezetben. El kellene érnünk, hogy a gyermekben tisztelet alakuljon ki a saját és a másik nem teste iránt is. Így talán a pornográfia nem jelent majd számára túlzott kísértést, nem lesz tőle addiktív, és erkölcsileg is szilárdabb lesz. Az egészséges, időben történő szexuális oktatás megóvhatja a gyermekeket a testi és lelki károsodásoktól, aminek manapság az utcán, a TV-ben és az interneten is ki lehetünk téve. A részletes szexuális oktatást 6-8 éves korban kell elvégezni játékos formában, de minél korábban a gyermek fejlettségéhez igazítva" – mondja Dr. Szöőr Anna, jogász-pszichológus, a FixTV Babacsalogató című műsorának állandó szakértő vendége.

A szakember szerint, ha a gyermekek nem kapják meg kellő időben az oktatást és szexuálisan előbb érnek, mint agyilag, akkor nem fogják megérteni a megkésett magyarázatot. A pornográfia gátat jelenthet egészséges szexualitásának, későbbiekben gátolhatja a párkeresést, a gyermeknemzési képességet. Személyiségtorzulás következhet be. 

Tudomásul kell vennünk tehát, hogy  szülői, gondviselői és pedagógiai feladataink a XXI. században megváltoztak. A gyermekeinket nem csak hagyományos módon kell felkészítenünk az egészséges szexuális életre, ezáltal a későbbi családalapításra, hanem tisztában kell lennünk az aberrációk kiszűrésének a lehetőségeivel.

„A korai szexuális élet korai mesterséges fogamzásgátlással, esetleges abortuszokkal, valamint ping-pong fertőzésekkel jár. A szexuális perverziók elterjedése pedig olyan lelki kihatásokat produkálhat, amely veszélyezteti az egészséges szerelmi kapcsolatok kialakulását, de még a tüszőérést és a spermiumok termelődését is befolyásolhatja. Ennek indirekt következménye lehet a nem funkcionális meddőség, veszélyeztetett terhesség, a szüléssel kapcsolatos averziók, valamint a gyermekágyi depresszió" – állítja Prof. Dr. Ősapay György, a népszaporulat kérdésével, meddőségi problémák elemzésével, korrigálási lehetőségeivel foglalkozó szakember, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A szexuális potenciált, a megtermékenyítő és fogamzási képességet kedvezően befolyásoló szerek hatása a pubertástól kezdődően kialakuló szexuális perverziók közvetett eredményeként gyakran elmarad és az impotencia, a meddőség kezelése komoly nehézségekbe ütközik – tette hozzá a professzor. 

A két szakértő egyetértésben állítja: a jelenség bagatellizálása nem oldja meg a problémát, újfajta szexuális felvilágosítást igényel a mai gyermek, kiskamasz, kamasz és posztkamasz populáció.